Levegõ A Földet körülvevõ gázelegy. Tiszta állapotban színtelen, szagtalan. Fõ alkotórésze az oxigén és a nitrogén, tartalmaz még kevés argont, széndioxidot és egyéb nemesgázokat. A légköri levegõbe az élõ szervezetek és a talaj szerves anyagaiban lejátszódó oxidációs folyamatok eredményeként állandóan jut széndioxid, de ezt a zöld növények asszimilációs folyamataikhoz a fotoszintézis révén felhasználják. A levegõ széndioxid egyensúlyát fõleg az emberi tevékenységbõl eredõ széndioxid kibocsátás bontja meg, s az un. üvegházhatás jelenséget eredményezi. A légkör alsó 25-30 km vastagságú rétegének az összetétele térfogat százalékban az állandó komponensekben:

nitrogén 78.084

oxigén 20.946

argon 0.934

ill. az egyéb nemes gázok koncentrációja ppm-ben (pars/million, azaz milliomod rész, cm3/m3) a következõ:

neon 18.18

hélium 5.24

kripton 1.14

xenon 0.087

Az állandó komponensek mellett változó gázok fordulnak elõ a légköri levegõben, melyeknek koncentrációja (ppm-ben) és átlagos légköri tartózkodási idejük (évben):

szén-dioxid 340.0 15.0

metán 2.0 4.0

hidrogén 0.5 6.5

dinitrogén-oxid 0.25 8.0

ózon 0.01 2.0

szénmonoxid 0.01 0.3

Vannak olyan összetevõk, melyeket a rövid, néhány napos tartózkodási idejük miatt un. erõsen változónak tekintenek. Ilyenek a vízgõz, a nitrogén-dioxid, az ammónia, a kén-dioxid és a kén-hidrogén. A vízgõz koncentrációja 40-40000 ppm (tehát maximum 4 tf%) között változik, átlagos tartózkodási ideje 10-14 nap, a többi komponens koncentrációja legfeljebb néhány század ill. néhány ezred ppm, s átlagos tartózkodási idejük 2-6 nap.

Légszennyezés

Kibocsátás (emisszió) révén a levegõ minõségét károsan befolyásoló szilárd-, cseppfolyós-, gáz- vagy gõz-halmazállapotú légszennyezõ anyagok jutnak a légkörbe, s e folyamat a légszennyezés. Lehetnek elsõdleges és másodlagos légszennyezõ anyagok. Az elsõdleges szennyezõ anyagok a légkörbe jutás után nem mennek keresztül kémiai átalakuláson és így változatlan formában ülepednek ki. A másodlagos szennyezõ anyagok a légkörbe jutást követõen a napsugárzás hatására átalakulnak (fotokémiai reakció) vagy a légkörben jelenlevõ más anyagokkal lépnek kémiai reakcióba, melynek révén általában a kibocsátottnál károsabb anyagok ill. vegyületek keletkeznek. A légszennyezõ anyagok többsége már megtalálható a légkörben, s káros hatásuk döntõen mennyiségi növekedésükbõl ered. A leggyakoribb és a legnagyobb mennyiségben kibocsátott légszennyezõ anyagok: por, pernye, korom, kén-dioxid, nitrogén-oxidok, szén-dioxid és szén-monoxid. A technika fejlõdése révén új szintetikus vegyületek is a légkörbe kerülhetnek, melyek új veszélyforrást jelentenek (pl. freonok, illékony szerves ill. aromás vegyületek). Levegõtisztaság-védelmi szempontból e légszennyezõket veszélyességi szempontból négy csoportba sorolják, a legkevésbé veszélyesek az 1. veszélyességi fokozatba tartoznak (pl. ammónia, benzin, nem toxikus ülepedõ por), s a 4. veszélyességi fokozatba tartoznak a leginkább toxikus anyagok (pl. nehézfémek és vegyületeik, a rákkeltõ hatású szénhidrogén vegyületek). A légkörbe jutott szennyezõanyagok a légköri mozgás révén elmozdulnak, lokálisan és globálisan terjednek, eloszlanak a légkörben, s ezen un. transzmisszió eredményeként a környezeti levegõben kialakult szennyezõanyag koncentráció az immisszió. A terjedés összetett folyamat (konvekció, diszperzió és diffúzió lép fel), melynek során a kibocsátott szennyezõk hígulnak, koncentrálódnak és átalakulnak. A légszennyezõ anyagok származhatnak pontszerû forrásból vagy diffúz szennyezõ forrásból. Az emberi tevékenységbõl eredõ un. antropogén szennyezés mellett igen jelentõs a természetben lejátszódó folyamatokból eredõ un. természetes eredetû szennyezés (pl. vulkánkitörés, erdõtüzek, földfelszín porzása, biomassza bomlás), melyek részarányát a következõ táblázat mutatja:

Légszennyezõ anyag

természeti folyamatból emberi tevékenység révén energia-felhasználás révén kéndioxid 55 45 90

nitrogén-oxidok 25 75 80

szénmonoxid 50 50 30-50

széndioxid 96 4 55-80

metán 40 60 15-40

szénhidrogének 95 5 55

radioaktív anyagok 90 10 25

Az utolsó oszlop az un. fosszilis (vagyis a nem megújuló, azaz a szén, az olaj és a földgáz eltüzelésébõl származó) energia-felhasználás hozzájárulásának részarányát szemlélteti az emberi tevékenységbõl eredõ szennyezésen belül. A táblázatból megállapítható, hogy a természeti és az emberi eredetû szennyezés mértéke átlagosan közel azonos nagyságú, ezen belül azonban a nitrogénoxidokra az emberi tevékenység, a széndioxidra, a szénhidrogénekre és a radioaktív anyagokra a természeti folyamatok meghatározóak (húsz európai országra 1990-ben az emberi tevékenységbõl eredõ kén-dioxid 95 %-a, a nitrogén-oxidok 97 %-a eredt a fosszilis energia eltüzelésébõl). Az emberi tevékenység káros hatása abban áll, hogy a természeti folyamatok egyensúlyát a természet öntisztulási folyamatai helyreállítják, az emberi eredetû szennyezés viszont megbontja az egyensúlyt, s káros és visszafordíthatatlan folyamatokat indít el, mellyel az élõ szervezeteket közvetlenül károsítja.

A légszennyezõ gázok az ipari termelés, az ipari balesetek, a fûtés, a közlekedés és természeti katasztrófák következtében kerülnek a légkörbe. Legveszélyesebbek a kén-dioxid, a fluor és a hidrogén-fluorid, a klór és a hidrogén-klorid, a nitrogén-oxidok és az ammónia. A kén-dioxid fõleg kéntartalmú energiahordozók (fõleg szén) eltüzelésébõl ered. Hatására a fák krónikus károsodást szenvednek. A fluor és a hidrogén-fluorid (folysav) a foszforsavgyártás, a kohászat és az alumíniumgyártás káros melléktermékei. Hatásukra krónikus károsodás keletkezik a növényeken. A klór és a hidrogén-klorid (sósav) a cellulózgyártásból, a mûtrágyagyártásból és szerves anyagok elégetésébõl ered. Hatására a szerves anyagok elroncsolódnak. A nitrogén-oxidok (vagy nitrózus gázok: NO, NO2, N2O3, stb.) a salétromsavgyártás, a kénsavgyártás, a mûtrágyagyártás, az égési folyamatok melléktermékei. Elsõsorban az emberi szervezetre veszélyesek a forrás közelében. Az ammónia elsõsorban a mûtrágyagyártásból, a karbamid gyártásból, a kokszolómûvekbõl ered. Hatására a növények levelei foltosodnak.

A légkörbõl az aeroszol részecskék és a vízben oldódó gázok részben az un. szárazkihullás ill. a nedveskihullás révén kiülepednek. Az aeroszolok csapadékmentes idõszakban a turbulens diffúzió és a gravitációs ülepedés hatására a tárgyakon lerakódnak. A gázok száraz kiülepedését a turbulens diffúzió, valamint a talajon, a tárgyakon és a növényzeten való adszorpció ill. abszorpció szabályozza. A nedveskihullás (kimosódás) oly módon jön létre, hogy a csapadék átmossa a légréteget, s magával ragadja a szennyezõanyagok jelentõs részét. Magyarországon a kétféle ülepedés gyakorlatilag azonos nagyságú. Az ország területén mintegy 214 kt/év kén és 245 kt/év nitrogén rakódik le az ülepedés révén. Az északi féltekén az 1970-es évek óta az ülepedõ anyagok kémhatása erõsen savas, mely a környezet savasodását (savas esõket) okozza. Az ülepedés során egészségre káros anyagok is a földfelszínre ill. a légzési zónába kerülnek.

A következõ táblázatok a magyarországi kén-dioxid és nitrogén-oxid kibocsátásra adnak tájékoztatást:

S02 kibocsátás Magyarországon (kt/év)

Forrás 1980 1985 1990 1993 2010 hõerõmûvek 654.7 504.0 423.0 426.8 150 egyéb hõszolgáltatás 33.3 21.9 12.0 15.5 10 ipar 522.2 487.3 286.0 149.8 340 mezõ-, erdõ- és vízgazdálkodás 38.1 29.1 16.0 12.2 10 közlekedés, szállítás 49.0 21.1 22.0 7.6 10 lakosság 290.6 303.5 222.0 127.4 90 szolgáltatás 44.9 36.7 29.0 18.0 40 Összesen 1632.8100 % 1403.686 % 1010.062 % 757.346 % 65040 %

Az S02 kibocsátás az 1990-es évek közepéig mintegy 1-1.2 millió tonna évenként, melybõl 280 kt/év lakossági, 310-320 kt/év ipari, s 400-450 kt/év az erõmûvi kibocsátás. Az összes kibocsátás 1980-ban kb. 1600 kt/év volt, s döntõen az erõmûvek csökkenõ kibocsátásának (nagy kéntartalmú fûtõanyagok, mint pl. olaj és a nagyon kenes szenek felhasználásának csökkenése) eredményeként csökkent 1989/1990-re a fenti értékre. A nemzetközi kötelezettségek szerint az 1980-as szintet 2010-re 40 %-ra kell csökkenteni, vagyis mintegy 650 kt/év értékre, melynek tervezett megoszlását a táblázat mutatja.

NOx kibocsátás Magyarországon (kt/év)

Forrás 1980 1985 1990 1995 2000 hõerõmûvek 69.0 61.6 56.7 54.5 51.5 egyéb hõszolgáltatás 4.1 3.8 3.7 3.8 4.0 ipar 53.3 48.4 45.7 41.7 38.2 mezõ-, erdõ- és vízgazdálkodás 9.9 8.6 7.8 7.5 7.7 közlekedés, szállítás 111.3 110.5 121.1 143.3 146.4 lakosság 18.2 21.6 21.3 21.9 22.5 szolgáltatás 7.1 7.7 7.3 7.7 8.1 Összesen 272.9100 % 262.296 % 263.697 % 280.4103 % 278.4102 %

Az NOx kibocsátás mintegy 270-280 kt évenként, melyben a közlekedés a meghatározó az évenkénti 120-150 kt értékkel. A lakossági kibocsátás kb. 20 kt/év, az ipari 40-50 kt/év, míg az erõmûvi 50 kt/év. A Szófiai Jegyzõkönyv a 90-es évtized közepére szinten tartást ír elõ, mely leginkább az erõmûvek modernizálásával valósítható meg (új égõk alkalmazása, a meglevõk jobb beállítása, stb).

A porkibocsátás 1980 körül 360 kt/év volt, ami az erõteljes beruházások hatására 1990-re 250 kt/év értékre csökkent. Ebbõl mintegy 100 kt/év lakossági, 70-80 kt/év erõmûvi jellegû.

Az országnak van egy u.n. ipari tengelye, mely a borsodi iparvidéktõl a Balaton felvidékig húzódik, s kiegészül még a baranyai és a dunaújvárosi térséggel, mely az ország területének 10-12 %-át jelenti, de itt él a lakosság 45 %-a. A környezeti ártalmak itt koncentráltan jelentkeznek.

A prognózisból kitûnik, hogy a közlekedésbõl, a lakossági ill. a szolgáltatási szférából adódó növekedést az energiatermelésbõl származó csökkenés kompenzálja. Ez reálisnak tûnik, mivel az energiatermelés feltehetõen csökken, másrészt a fosszilis tüzelõanyagokon belül feltehetõen csökken a szén aránya (a földgáztüzelés NOx kibocsátása 100-200 ppm közé esik, az olajtüzelésé 150-250 ppm, míg széntüzeléssel még ennél is nagyobb a kibocsátás). Ezek mellett a tüzeléstechnikai változások is kedvezõ irányú változást adhatnak, mivel pl. az égõk kialakításával a termikus NOx képzõdés nagy mértékben csökkenthetõ. Az ipari eredetû légszennyezést legnagyobb mértékben a villamosenergia-ipar, a kohászat és a cementipar okozza. A villamosenergia-ipar a legnagyobb kén-dioxid kibocsátó, a cementiparban a szilárdanyag kibocsátás jelentõs, bár az elektrosztatikus porleválasztók beépítésével ez jelentõsen csökkent és folyamatosan csökken. A vaskohászat környezeti ártalmai a termelés csökkenése és a régi technológiák leállítása révén jelentõsen csökkent. A lakossági és kommunális eredetû szennyezés az alacsony kibocsátási magasság miatt meghatározó a helyi légszennyezés kialakulásában. A kisebb káros anyag kibocsátó gáz- és távfûtés mellett még jelentõs a károsabb széntüzelés aránya is. A közlekedés az utóbbi 15-20 évben az egyik legjelentõsebb légszennyezõ forrássá vált, a levegõbe kerülõ szén-monoxid 45-50 %-a, a nitrogén-oxidok 40-45 %-a és az ólomszennyezés legalább 90 %-a a közlekedésbõl ered.

A következõ táblázatok (bár nem azonos évekre állnak rendelkezésre adatok) az Európai Közösség ill. ezen belül egyes országok kén-dioxid és nitrogén-dioxid kibocsátására tartalmaz adatokat, az összehasonlítás céljából (részben tényadatokat, részben tervezett értékeket).

EEC (Közös Piac) országok S02 kibocsátás (kt/év)

Ország 1980 1993 1998 2003 Összes 15468100 % 1106572 % 8349.554 % 6140.540 % Anglia 3883100 % 310680 % 233060 % 155340 % Franciaország 1910100 % 114660 % 76440 % 57330 % Németország 2225100 % 133560 % 89040 % 66830 % Olaszország 2450100 % 180073 % 150061 % 90037 % Spanyolország 2290100 % 2290100 % 173076 % 144063 % EEC országok NOx kibocsátás (kt/év)

Ország 1980 1993 1998 Összes 3678100 % 330690 % 258470 % Anglia 1016100 % 86485 % 71170 % Franciaország 400100 % 32080 % 24060 % Németország 870100 % 69680 % 52260 % Olaszország 570100 % 57098 % 42874 % Spanyolország 366100 % 368100 % 27776 %

Az összehasonlításra a következõ fajlagos adatok (t/év/fõ) adnak lehetõséget:

Magyarország EEC országok (380 millió fõvel)

kén-dioxid 1980 0.163 1980 0.0407 1990 0.116 1993 0.0291 2000 0.070 2003 0.0162 nitrogén-oxidok 1980 0.0273 1980 0.0097 1990 0.0264 1993 0.0087 2000 0.0278 2003 0.0068

A levegõ szennyezõ komponensei között különleges helyet foglal el a szén-dioxid, mely nem kifejezetten mérgezõ, de koncentrációjának növekedése a légkörben mégis egészségkárosodást okoz. s az üvegházhatás meghatározó komponense. Amint láttuk, a levegõben kb. 340 ppm-ben található (tömegtörtje 0.0516), azonban a múlt század közepén még csak 275 ppm körül volt a koncentrációja, tehát jelentõs mértékû (közel 25 %-os) a növekedése, s ez a probléma gyökere.

Kipufogógáz: A belsõ égésû motorok füstgáza, melynek összetételét részben a felhasznált üzemanyag, részben az elégetés módja szabja meg (kétütemû motor, négyütemû motor, benzinmotor, dízelmotor, sugárhajtású motor, gázmotor). A világ mintegy 3 milliárd t/év kõolajtermelésének jelentõs részét motorhajtóanyagokká dolgozzák fel (benzin, kerozin, gázolaj), melyek átlagosan 85-92 % szenet és 8-12 % hidrogént tartalmaznak, s az egyéb komponensek: S+O +N = 2-6 %. A két fõ komponenst (szén, hidrogén) tekintve 3-3.2 milliárd t/év szén-dioxid ill. 8-9 milliárd t/év vízgõz kerül az atmoszférába. Minden százaléknyi S-tartalomból (ami különösen gázolajokban jelentõs) 4 % kénsav keletkezik. A négyütemû benzinmotorok kipufogógáza ezenkívül szén-monoxidot (ami vérméreg), ill. ólomvegyületeket is tartalmaz. A kétütemû benzinmotorok kipufogógázait az el nem égett kenõolaj maradék is szennyezi. A dízelmotorokra az NOx emisszió jellemzõ. Mindegyik típusú kipufogógáz tartalmaz rákkeltõ (karcinogén) anyagokat és az egészségre káros egyéb komponenseket. A közlekedéssel kapcsolatos légszennyezés visszaszorításának egyik lehetõsége az üzemanyagok káros komponenseinek kiiktatása (kéntelenítés, ólmozatlan benzin használata), ill. a katalizátoros véggáz tisztítás. Jelenleg a világ útjain 600 millió gépkocsi közlekedik, nagyon egyenetlen megoszlásban. A legfejlettebb gazdaságú országokban (OECD) 1000 lakosra 600 gépkocsi jut, addig a világ többi államaiban csupán 20 (Magyarországon kb. 280, ezen belül Budapesten kb. 350). A becslések szerint ez az állomány 2010-ig 775 millió - 1.2 milliárd közé növekszik. Ma a világ gépkocsi állománya évente 600 millió tonna benzint és 370 millió tonna dízelolajat fogyaszt 10-30 %-os energetikai hasznosulással, mely becslések szerint 2050-ig átlagosan 25 %-ra lesz növelhetõ. A benzin uralkodó helyét még hosszú ideig megõrzi, de fokozatosan növekedni fog az alternatív hajtóanyagok aránya (gazolin, sûrített földgáz: benzinnél olcsóbb, városi buszokhoz és taxikhoz, egyes országokban - USA, Kanada, Japán, Ausztrália, Új-Zéland, Olaszország - 4 %-ot képviselnek az üzemanyagból; etilalkohol, metilalkohol: drágábbak, etilalkohol Brazíliában 30 %-ot képvisel üzemanyagból; szintetikus benzin: drágább, Dél-Afrikában 40 %-ot képvisel; repceolaj-metilészter: nagyon drága, több nitróz, csak kísérletek). A verseny közöttük 2025 és 2030 között fog eldõlni a jelenlegi prognosztizáció szerint. (Megjegyzés: az adatok 1994. és 1995. évekre vonatkoznak. l. Magyar Kémikusok Lapja).

Energiafogyasztás: A világ energiafogyasztásának ma mintegy 90 %-a fosszilis (nem megújuló) energiaforrásból származik (Magyarországon az atomenergia nagyobb részaránya miatt kb. 50 %), mely a légkör szén-dioxid tartalom növekedésének fõ forrása. Az 1990-ben a világ energiafogyasztása 8 milliárd tonna olajegyenérték (toe) volt, amit 2035-re 8-9, 2100-ra 12-13 milliárd toe-ra becsülnek, ha a jelenlegi növekedési tendencia megmarad. Magyarország energiafogyasztása 1200 PJ volt, tehát mintegy 33-34 MWh/fõ (ami kb. 0.029 milliárd toe, amely a világ fogyasztásának 0.4 %-a). Ebbõl mintegy 150 millió tonna szén-dioxid kibocsátás keletkezik, tehát egy fõre vetítve 15 t (az USA-ban 22 t/fõ, Kanadában 18 t/fõ, NSzK-ban 13 t/fõ). Ez 1994-re 1054 PJ-re csökkent (döntõen az ipari termelés visszaesése következtében). A hazai villamos energia fogyasztásra (amely 1994-ben 33 TWh, s a beépített erõmûvi kapacitás 7060 MW) úgy becsülik, hogy 2010-re 38-40 TWh értékre növekszik. Erõmûveink átlagos hatásfoka 40 % körüli. A világ földgáz fogyasztása 1990-ben 2064 milliárd m3 volt (USA: 498 milliárd m3; Szovjetunió: 815 milliárd m3; Magyarország: 12 milliárd m3; a teljes energiafogyasztáson belül az EEC országokban 22 %-ot, az USA-ban 23 %-ot, Magyarországon közel 30 %-ot képviselt). A 2000-re prognosztizált várható fogyasztás 2565-2725 milliárd m3. A világ földgáz készletét 120 milliárd toe-re becsülik, mely mintegy 60 évi szükségletet fedez. A világ készlete fosszilis energiában 28000-30000 milliárd toe. A megújuló energiaforrás készletet (a jelenlegi mûszaki és gazdasági feltételekkel) 4 milliárd toe-re becsülik, melynek 80 %-a a fejlõdõ országokban van. Magyarországon az évente megtermelt biomassza tömegét 20-25 millió tonnára, a felhasználható mennyiséget 10 millió tonnára (ezen belül a faipari hulladékok mennyiségét 1 millió tonnára, fûtõértékét 21 GJ/t értékre) becsülik. Ennek energiatartalma 13-14 GJ/t, míg a hazai szén és lignit átlagos fûtõértéke 10-11 GJ/t (ezen belül a lignitre 5-6 GJ/t). Így e becslés szerint 130-140 PJ igény (tehát a mai fogyasztás 10-12 %-a) lenne teljesíthetõ e forrásból gazdaságosan. (Ökológia, Környezetgazdálkodás, Társadalom, III. évfolyam. 1. szám).

A World Energy Council 1994-ben újabb becslést bocsátott ki az energiafogyasztásra ill. annak szerkezetére vonatkozóan, mivel az 1992-es becslésére (melyben 2020-ra 13.3 milliárd toe becslést adott) úgy találta, hogy nem teljesül. Ebben 2000-re 9, 2010-re 11.5 milliárd toe becslést ad. A tanulmány legfontosabb adata az, hogy a fosszilis energia részaránya gyakorlatilag 2010-ig változatlanul 90 % körül marad (korábban 2020-ra kb. 73 %-os részarányt becsült). Ezen belül valamelyest csökken az olaj, növekszik a gáz, szinten marad a szén felhasználásából eredõ energia aránya (vagyis a felhasznált szénmennyiség az energiafogyasztás növekedésével arányosan növekszik), s a korábbi becsléshez képest lényegesen kisebb mértékben növekszik a vízi energia és az alternatív energia részaránya. Az európai OECD államokra az olaj részarányának csökkenését (mely ma 41-42 %), a gáz részarányának szinten maradását (ma 42-43 %), a szén részarányának csökkenését (ma 27-28 %), a nukleáris energia részarányának csökkenését (ma 13-14 %), az alternatív energia erõteljes növekedését (ma 0.2 % körül) becsüli. A volt szocialista országokra vonatkozó adatok: olaj csökken (ma 41 %), gáz növekszik (ma 13-14 %), szén csökken (ma 22-23 %), nukleáris energia növekszik (ma 5 %), vízi és az alternatív energia szinten marad (ma 2 ill. 0.0 %). Az eddigiekbõl adódik, hogy Kínában, a kelet-ázsiai államokban és a fejlõdõ államokban erõteljes változások mennek végbe. A tanulmány összegezve megállapítja, hogy 2010-ig a hatékonyság jelentõs javulása mellett az energiafogyasztás 48 %-kal nõ, melyet leginkább a fosszilis energiaforrások (ezen belül a szénfelhasználás) növekedése fedez.

A prognózisokból, de lényegében az elmúlt évekre rendelkezésre álló adatokból is, egyértelmûen megállapítható, hogy az energiafogyasztás a lakosság lélekszámának növekedésével növekszik az elkövetkezendõ években. A szén-dioxid kibocsátás csökkentésére a következõ lehetõségeink vannak: - kihasználni a kibocsátás csökkentésének mûszaki lehetõségeit, mely 2005-ig mintegy 5 %-nyi, 2020-ig további 10 %-nyi csökkenést eredményezhet, melyek hatására az erõmûvek beruházási költsége 1.7-3-szorosra növekszik; - racionális energia átalakítás, hatásfokjavítás (pl. kombinált ciklusú gáz-gõz folyamatok, fûtõerõmûvel kombinált erõmûvek); - energiaforrás racionális megválasztása (ha van rá lehetõség), minthogy az energiaforrás hidrogén-tartalmának növekedésével az égés tökéletesebb lesz, kevesebb szén-dioxid keletkezik (keletkezik persze vízgõz, ami szintén nem problémamentes, már csak a füstgáz kondenzációs gõztartalmának növekedése miatt sem, de ez visszanyerhetõ - tehát elõnyösebb az olaj, mint a szén ill. elõnyösebb a gáz, mint az olaj); - szén-mentes (karbon-mentes) tüzelõanyag felhasználása, tehát atomenergia (részaránya a villamosenergia-termelésben egyes országokban: Belgium 56 %, Franciaország 75 %, Litvánia 77 %, hazánk 50 %, Hollandia 5 %, mely a legalacsonyabb Európában) vízi energia (az arány Ausztriában 67 %, magas Svédországban és Norvégiában) napenergia (költségek szempontjából 30-50 éven belül Európában nem versenyképes) fúziós erõmûvek, melyhez hidrogén elõállítás vízbontással (ehhez elektromos áram kell). Látható, hogy e megoldások egy része egyáltalán nem problémamentes (gazdaságilag, politikailag, stb.). Elvileg tekintetbe vehetünk még egy lehetõséget, ugyanis az ipar felhasznál szén-dioxidot különféle célokra (pl. vegyiparban védõgázként ill. alapanyagként számos termékhez; aeroszolokhoz és habokhoz hajtógázként; gyorsfagyasztásra hûtõközegként, mint szárazjeget; védõgáz és reagens gáz acélok ívhegesztéséhez; üdítõitalokhoz és szódavízhez telítõgáz). E szükségletet természetes forrásokból fedezik vagy külön elõállítják a szén-dioxidot (Magyarországon Mihályi és Répcelak környékén hoznak felszínre). A természetes források gyakran 98-99 % tisztaságúak, de gyakran költséges eljárással kezelni kell a gázt (sûrítés, tisztítás, szárítás, cseppfolyósítás, tárolás). Megvizsgáltak és úgy találták, hogy füstgázból való kinyeréssel gazdaságosan elégíthetõ ki ezen igény, azonban pl. Németországban a kibocsátott szén-dioxid 0.01-0.02 %-át lehetne így felhasználni. (Megjegyzés: 1995-ben 18 európai országban üzemelt atomerõmû 214 blokkal, 177 GW beépített kapacitással, és 7 országban 26 blokk épült 25 GW kapacitással. 1994-ben ezek 1048 TWh energiát termeltek).

A földgáztüzelés elõnyeit a következõkben foglalhatjuk össze:

a legjobb hatásfokkal tüzelhetõ el, ami energia megtakarítással is jár; a gáz nem tartalmaz szervesen kötött nitrogént, így kisebb a nitrogén-oxid kibocsátás; azonos hõmennyiségre vetítve a legkevesebb káros égéstermék kibocsátással jár; a füstgáz gyakorlatilag nem tartalmaz kormot, port, kén-dioxidot, fluort ill. klórt és vegyületeiket. Hátránya, hogy elégetlen szénhidrogén kerül a környezetbe, de elõnyeivel összevetve használata mégis elõnyösebb.

Megjegyzés: 1 tonna olaj egyenérték (toe) = 41862.86 MJ = 11.62857 MWh 1 tonna szén egyenérték (tce) = 29308 MJ = 8140 kWh = 8.14 MWh 1 tonna szén egyenérték = 0.7 toe 1 MWh = 0.085995 toe * 0.086 toe 1000 m3 földgáz kb. egyenértékû 1 tonna olajjal

Források: Bakonyi, Á. 1992. A környezetgazdálkodás és kritikus területei. Energiagazdálkodás. 33(1):2-7. Bíró, A. 1992. NOx képzõdés földgáztüzelésû ipari kemencékben. Energiagazdálkodás. 33(4):144-147. Kovács, E. 1996. Nemzetközi megállapodás a kénkibocsátás további csökkentésérõl. Energiagazdálkodás. 37(6):239-244. Pethõ, Sz. 1997. Jelentõs fordulat a globális energiapolitikában. Energiagazdálkodás. 38(2):51-56. Regõczi, I. 1995. A kondenzációs tüzeléstechnika környezetvédelmi és energiagazdálkodási kérdései. Energiagazdálkodás. 36(11):477-484. Steiner, F. 1992. A földgáztüzelés levegõtisztaság-védelmi szempontú megítélése. Energiagazdálkodás. 33(5):202-206. Magyar Kémikusok Lapja.1995. 50(12):AII-AIII. Környezetvédelem. 1992. 13:47-50. Környezetvédelem. 1990. 14:7-9.

Home page