ALAPFOGALMAK
Aeroszol: olyan diszperz rendszer, melynek diszpergáló (folytonos) közege gázhalmazállapotú (pl. levegõ), diszpergált részecskéi pedig kolloidális méretû, finoman eloszlatott szilárd szemcsék vagy folyadékrészecskék (elõbbi füst, utóbbi köd). Összetett aeroszol a füstköd (szmog). Egyes esetekben súlyos egészségkárosodást okozhatnak (pl. szilikózis, azbesztózis). Bontásukra ill. leválasztásukra alkalmazott mûveletek: ülepítés, sûrítés, centrifugálás, koagulálás, szûrés.
Atmoszféra: a Föld felszínén kb. 3000 km-ig terjedõ réteg. Felosztása: 80 km-ig a belsõ légkör 0 - * 12 km troposzféra 12 - * 80 km sztratoszféra
80 km felett a külsõ légkör 80 - 2000 km között ionoszféra vagy termoszféra 2000 km felett az exoszféra
Tömege 5300*1012 tonna (mely a Föld tömegének mintegy milliomoda). Az atmoszféra a napból érkezõ energia 37 %-át rövid hullámon visszavevri 20 %-át magában visszatartja 43 %-át átengedi a földfelszínre.
Claus-eljárás: a kén-hidrogént és kén-dioxidot tiszta elemi kénné, értékes alapanyaggá alakítja, a következõ reakció szerint: Alkalmazásával nem kerül ki kéntartalmú gáz a környezetbe.
Dekantálás: szilárd-folyadék rendszerek természetes ülepedésénél a csapadékmentes folyadékfázis óvatos elvezetése, dekantálása a dekanterbõl, szakaszos vagy folyamatos üzemben. A mûveletet a csapadék elõírt tisztaságának eléréséig folytatják. Helyettesíti a szûrést, de anyagveszteséggel jár, vízfogyasztása nagy.
Derítés: a vízkezelésben alkalmazott tisztítóeljárás, melynek célja a vízben lévõ kolloid méretû szennyezések eltávolítása. Részfolyamatai (melyek gyakran térben is elkülönítetten mennek végbe): vegyszerbekeverés, koaguláció, flokkuláció és ülepítés. A vegyszerbekeverés során a kolloid részecskék elektrokinetikai potenciáljának (zeta-potenciál) csökkentésére derítõszereket (III vegyértékû fémek sóit, pl. alumínium-szulfát, vas(III)-klorid, stb.) adagolnak a vízbe és gyors keveréssel juttatják el a kolloid részecskék felületére. A koagulálás révén a kolloid részecskék nagyobb részecskékké (koagulum) tapadnak (agglomerálódnak), melyhez gyors és hatékony keverés szükséges. A flokkuláció alatt a koagulátumok nagyobb, könnyebben ülepíthetõ és a nyíróerõkkel szemben ellenállóbb pelyhekké (flokkulum) állnak össze, melynek elõsegítésére szálas-fonalas derítõszereket adagolhatnak (pl. poliakrilamid, alginát, aktivált kovasav), lassú keverés közben. Az ülepítés során a gravitációs erõ felhasználásával történik a szétválasztás, a pelyhek kiülepítése.
Diszperzió: gázban, folyadékban vagy szilárd fázisban eloszlatott (diszpergált) másik fázis. A gázban eloszlatott szilárd anyag a füst, a gázban eloszlatott folyadék a köd, a kettõ keveréke füstköd. Ha a diszpergált részecskék mérete 5 *m alatt van, az aeroszol stabil. Ha folyadékban szilárd anyagot diszpergálunk, szuszpenziót, ha másik nem oldódó folyadékot diszpergálunk, emulziót kapunk. Szuszpenziót és emulziót ülepítéssel, szûréssel, centrifugálással választhatunk szét. Az aeroszolok szétválasztása nehezebb, a természetben elõforduló aeroszolok akár napokig is stabilak maradhatnak (köd, füstköd).
Detergensek: Felületaktív anyagok, tenzidek. Olyan vegyszerek, amelyek csökkentik az oldószer - rendszerint víz - felületi feszültségét. Rendkívül széles területen használják, mint nedvesítõ-, diszpergáló-, emulgeáló-, mosóaktív anyagokat, habképzõket Kémiai szerkezet alapján négy csoportba sorolhatók: anionaktívak (szappanok, szintetikus mosó-, mosogató- és tisztítószerek); kationaktívak; nem ionosak és amfoterek. A környezetbe jutva a víz körforgalmában sokáig mérgezõ, makacs szennyezõdést okoznak, a legkülönbözõbb vízi szervezetekre mérgezõ hatásúak, a felszíni vizek biológiai állapotát rontják. Baktériumtevékenységgel kapcsolatban legtöbbjük ellenálló. Vízben erõteljes habképzõdést okoznak, ezáltal hátrányosan befolyásolják a vizek tisztulását, zavarják a biológiai szennyvíztisztítást. Egyes detergensek csak a legjobb hatásfokú tisztítási eljárás során bomlanak le, ezért egyes országokban már megszabják a lebonthatóság idejét.
Flokkulálás:
Fotoszintézis: a zöld növények alapvetõ életfolyamata, melynek során szervetlen anyagokból (szén-dioxidból, vízbõl) a napfény energiája felhasználásával szerves anyagot (cukrot) építenek fel. A fényenergia felhasználása a növények színes anyaga, a klorofill közremûködésével valósul meg. E folyamat révén tehát a nap sugárzó energiája hatására az energiában szegény szén-dioxidból és vízbõl energiában gazdag cukor (C6H12O6) keletkezik. A szén-dioxid fõ tömegét a heterotróf szervezetek biztosítják, anyagcseréjük révén. Ha a szén-dioxid koncentrációját mesterségesen növeljük, akkor 3%-ig növekszik a fotoszintézis intenzitása, az ennél nagyobb koncentráció mérgezõ a növényekre. A növények fotoszintézisének és a heterotróf szervezetek mûködésének eredményeként a föld légkörének oxigén és szén-dioxid koncentrációja hosszú idõszakon keresztül állandó maradt.
Illékony szerves vegyületek (Volatile Organic Compounds; VOC) : a levegõben elõforduló szénhidrogén-származékok (metán kivételével) gyûjtõfogalma. A napsugárzás hatására a nitrogén-oxidokkal reakcióba lépve részt vesznek a fotokémiai köd (füstköd) kialakításában. Egy részük rákkeltõ. Forrásuk részben természetes is lehet, de a szennyezés meghatározó részét a gépjármûvek és az ipar bocsátja ki. A közúti VOC-emisszió mintegy 70 %-a az autók kipufogógázaiból ered, az üzemanyag tökéletlen égése miatt. A további mintegy 30 % a tankolás közbeni ill. a tankból történõ elpárolgás eredménye.
Kén-dioxid Színtelen, szúrós szagú, könnyen oldódó, mérgezõ gáz, a levegõ oxigénjével kéntrioxiddá oxidálódik. A levegõ nedvességével kénessavat ill. kénsavat képeznek, a savas esõk alkotóelemei, melynek hatására a vizek és a talaj pH-ja csökken, a talaj elsavanyodik. A növényekben kénsavképzõdés közben oldódik, gátolva az anyagcsere-folyamatot. Az embernél nagy koncentráció esetén köhögési ingert okoz, erõs mérgezés hatására köhögés, görcs, tüdõödéma, öntudatzavar és halál következhet be. Részben természetes úton (bomlási folyamatok, vulkáni kitörések, óceánok párolgása), részben emberi tevékenység révén kerül a légkörbe. Az antropogén eredetû forrás mintegy 70 %-a az erõmûvi és a háztartási fosszilis tüzelõanyag égetés. A szenek igen változó, mintegy 0.2-4 tömeg %-ban, a nyers kõolaj 0.1-2 %-ban tartalmaznak kenet. A hazai szenek kéntartalma viszonylag magas, 2-4 %. Az energia termelés után a kohászat, a kõolajfeldolgozás és a kénsavtermelés jár a legnagyobb mértékû kén-dioxid kibocsátással. Magyarországon a munkahelyeken megengedhetõ legnagyobb kén-dioxid koncentráció 10 mg/m3.
Kén-hidrogén (hidrogén-szulfid): színtelen, záptojásszagú, vízben jól oldódó gáz. Kéntartalmú szenek levegõ kizárása mellett történõ hevítése során, mûselyem- és cukorgyárakból, vegyiüzemekbõl, állati és növényi bomlástermékekbõl kerül a levegõbe. Fehérjék rothadásakor is keletkezik (pl. csatornákban), de lehet vulkanikus eredetû (büdösbarlangok). Belélegezve 0.5 *g/l koncentráció esetén fulladásos halált okoz, nagyobb koncentrációban azonnal halálos.
Lebegõ anyag: szûkebb értelemben azok a szilárd anyagok, melyek a nyugalomban lévõ vízben nem változtatják helyüket, mert sûrûségük azonos a közeg sûrûségével. Tágabb értelemben a természetes vizekbõl merített, felrázott mintában lévõ szûrhetõ-ülepíthetõ szilárd részecskék, melyeket a természetben a vízmozgás (hullámzás, konvekció, stb.) tart lebegésben.
Lebegõanyag-tartalom: a vízben lebegõ oldhatatlan, ülepíthetõ vagy szûrhetõ szilárd részecskék összessége. Mikroszkopikus nagyságrendû frakciója (1 mm átmérõ alatt) a mikrohordalék (szeszton). A víz felhasználását nehezíti (szûrési és derítési problémákat okoz). A vízanalitikában nem illanó (nem párolgó) oldhatatlan szilárd anyagok, melyek közepesen kemény szûrõpapíron fennmaradnak és 105 *C-n szárítás után mérhetõk (mg/liter vagy g/m3, mg/m3).
Lebontás:
Nedves oxidáció: szerves hulladékokat tartalmazó vizes oldatok, szennyvíziszap teljes oxidációja oxigénnel (levegõvel) a kritikus pont alatti hõmérséklet (120-350 *C) és nyomástartományban (50-150 bar), folyadékfázisban. A szerves komponensek a reaktorban átlagosan 85-95 % ártalmatlanítási hatásfokkal szén-dioxiddá, nitrogénné és vízzé alakulnak. A nagyobb hatásfok érdekében 300 *C feletti hõmérsékletet és/vagy katalizátort alkalmaznak. Az el nem bomlott szerves komponensek eltávolítására további, pl. biológiai kezelést kell alkalmazni. A nedves oxidációt olyan híg, vizes oldatok kezelésére alkalmazzák, amelyekben a szerves szennyezõk koncentrációja 1-20 tömegszázalék. Jól használható fenolt, cianidot, alifás és aromás szénhidrogéneket tartalmazó szennyvizek ártalmatlanítására. Sajátos változata a szuperkritikus vizes oxidáció, amikor a kezelendõ folyadékot szuperkritikus állapotban (vizet 374 *C és 218 bar nyomás felett) tartják, melyet különleges folyékony hulladékok kezelésére használják (pl. klórozott szénhidrogénekkel szennyezett vizes közegek). A reaktor általában buborékoltató, levegõvel táplált reaktor, kaszkádrendszer.
Nitrogén-monoxid (NO): tüzelés során elsõdlegesen (90-98 %-ban) keletkezõ nitrogén-oxid fajta. Színtelen, vízben kevéssé oldódó, igen reakcióképes, könnyen oxidálódó gáz. Egészségre ártalmas, veszélyessége fõleg abból adódik, hogy a légkör oxigénje hatására nitrogén-dioxiddá tovább oxidálódik.
Nitrogén-dioxid (NO2): a levegõnél nehezebb, vízben rosszul oldódó, nagyon reakcióképes (szabad vegyértékkel rendelkzeik, ezért erõsen oxidáló hatású, fémeket képes eloxidálni, s így feloldásukat elõsegíteni), töményen vörösesbarna színû, fojtószagú gáz. Erõsen mérgezõ, az élõ szervezetben nagyon káros. Tüzelés során keletkezik (2-10 %-ban).
Nitrogén-oxidok: a különbözõ arányú nitrogén-oxigén vegyületek összefoglaló neve, melyekre az NOx jelölést alkalmazzák. Szûkebb értelemben a nitrogén-monoxid és a nitrogén-dioxid keverékét nevezik így, tágabb értelemben ide sorolják az egyéb nitrogén oxidokat is (pl. N2O, N2O3, N2O5). Szúrós szagú, nem éghetõ, de égést, oxidációt okozó, igen mérgezõ gázok, vízzel érintkezve erõsen maró savakat adnak. Bizonyítottan meghatározó szerepet játszanak a fotokémiai szmog (füstköd) kialakulásában, valószínûsíthetõ szerepük az ózonlyuk vagy ózonréteg-ritkulás elõidézésében. Részben természetes forrásokból (talaj kibocsátás, villámlás, biomassza), részben emberi tevékenység (égés és egyéb ipari folyamatok) révén kerülnek a légkörbe. Résztvesznek a savas esõk kialakulásában. A tüzelõberendezésekbõl kibocsátott nitrogén-oxidok 90-98 %-a nitrogén-monoxid, 2-10 %-a nitrogén-dioxid, arányuk a tüzeléstechnikai jellemzõktõl függ. Megengedett koncentrációjuk közutak mentén a forgalomtól függõen 1-160 *g/m3. Belsõ terekben koncentrációjuk igen nagy is lehet (gázkonvektoros fûtésnél 100-110 *g/m3, gázsütõvel mûködõ konyhákban 1000-1500 *g/m3). Nitrogén-oxid minden tüzelési folyamatban keletkezik, közel azonos (5-10 tf. %) koncentrációban (vagy 100-200 g/GJ mennyiségben). Képzõdése három reakciómechanizmus alapján lehetséges: * tüzelõanyag NOx: a tüzelõanyagban szervesen kötött nitrogénbõl képzõdik, kb. 1000 *C égési hõmérsékleten; * prompt (pillanatnyi) NOx képzõdés: rövid életû, közbensõ termék az un. gyökök révén, a szén-nitrogén vegyületekbõl, a levegõ oxigénjével, s nincs gyakorlati jelentõsége a nitrogén-oxid kibocsátás szempontjából; * termikus NOx képzõdés: kb. 1300 *C felett, a levegõ oxigénjének és nitrogénjének egyesülésével. A keletkezett nitrogén-oxidok mennyisége elsõsorban a hõmérséklettõl függ: 1300 *C-ig alig keletkezik, s e felett kb. exponenciálisan növekszik, maximumot 1700-1800 *C között éri el, majd ezt követõen gyorsan bomlik.
Policiklikus aromás vegyületek (PAH): policiklikus aromás szénhidrogének rövidítése, a kipufogógázokban elõforduló nagy molekulatömegû, 4-7 benzolgyûrû összekapcsolásából keletkezõ vegyületek gyûjtõfogalma. A kipufogógázokban mintegy 30-féle vegyületet mutattak ki, melyekbõl 10-rõl már bizonyították, hogy karcinogén (rákkeltõ) hatása van. E vegyületeket célzottan általában nem termelik, de mindig keletkeznek, ha szén és hidrogén tartalmú vegyületeket 700 *C fölé hevítenek (pirolízis, tökéletlen égés, kokszosítás). Gázfázisban terjednek, s a talajra kiülepednek. Kis vízoldhatóságuk (5 *g/l alatt) miatt a felszíni vizekben nagy területen oszlanak szét, mivel a kolloidális szemcséken adszorbeálódnak vagy felületaktív anyagok oldatba viszik õket. Ide tartozik a naftalin, az antracén, de legjelentõsebb képviselõjük a 3,4-benzo(a)pirén, mely falusi levegõben 1-2 *g/1000 m3, városi levegõben 1-500 *g/1000 m3 koncentrációban fordul elõ. Ködkatasztrófák esetén koncentrációjuk emelkedik. Leggyakoribb tünetek: fejfájás, köhögés, nehéz légzés, hányás, hasi görcsök, melyeket a ködben levõ szennyezõk együttesen idéznek elõ.
Pirolízis: nagyobb molekulájú anyagok kisebb molekulájúakká alakítása nagy hõmérsékleten. Ilyen pl. az ecetsav pirolízise. aminek ketén és víz a terméke. Jelentõs a szénhidrogének ipari pirolízise.
Polielektrolitok: nagy molekulasúlyú, láncszerkezetû szerves polimerek, amelyeket a vegyszeres szennyvizek ill. a biológiai iszapok kezelésénél a csapadék tömörítésére használnak. Szabad töltéseik szerint lehetnek anionos, kationos vagy nem ionos jellegû vegyületek. Szabad töltéseik "kisütik" a csapadék ellenkezõ elõjelû homogén töltéseit, a szilárd részecskék közti taszító hatás megszûnik, a részecskék nagyobb pelyheket képezve jobban flotálhatók, ülepíthetõk vagy szûrhetõk lesznek. A polielektrolitok többsége szilárd granulátum formájában kerül forgalomba, melybõl a célnak megfelelõ koncentrációjú vizes oldatot kell készíteni (az elérhetõ maximális töménység általában 0.5-2.0 %-os, melyet felhasználás elõtt még hígítanak). A szemcsék összetapadásának ill. a nagy molekulasúlyú láncmolekula részekre szakadásának elkerülése céljából óvatos keveréssel (nyíróhatás) kell az oldatot elkészíteni. Elõnyük, hogy általában néhány mg/liter (néhány ppm) koncentrációban kell adagolni.
Poliklórozott bifenilek (PCB): változatos összetételû aromás vegyületcsoport. Alkalmazási területeik: kondenzátorokban és transzformátorokban dielektrikum; hidraulikus folyadék; festékiparban lakkok, tinták, indigó gyártása; kenõolajok és kenõzsírok elõállítása; korrózióvédelem. A környezetben mindenütt fellelhetõk, emlõsökben felhalmozódnak. Jellemzõik: nehezen bomlanak, nagyon stabilak. Veszélyes hulladékként kezelendõk.
Összes oldott anyag (Total Dissolved Solid, TDS): a vizekben nem kolloid állapotú, molekuláris eloszlásban lévõ teljes anyagtartalom. Az összes oldott anyagnak a lebegõ anyagtól való elválasztása egy 0.45 *m pórusméretû membránszûrõn keresztül történõ szûréssel végezhetõ el. Meghatározása a víz nem folyékony (aliquot) részének bepárlásával és a száraz maradék tömegének mérésével történik.
Összes oxigénigény: a víz szennyezettségét a benne lévõ szerves anyagok lebontáshoz szükséges oxigén mennyisége alapján határozzák meg. A teljes oxigénszükséglet a szennyezõk és koncentrációik ismeretében sztöchiometriai úton számítható, mely az elméleti oxigénigény (EOI). A gyakorlatban a kémiailag oxidálható szerves anyag oxidálásához szükséges oxigén mennyiségét mérik kálium-dikromáttal savas közegben, mely a kémiai oxigénigény. A feltételezett reakcióegyenlet szerint a szerves anyag széndioxidra és vízre bomlik. A kémiai reakció hatásfoka nem 100 %, továbbá egyes szerves anyagok (benzol, toluol) vegyszeresen csak részlegesen bonthatók le, ezért mindig KOI<EOI. A kémiai oxigénigényt a szulfidok, szulfitok, kétértékû vas oxidációja kis mértékben növelheti. A szennyvíztisztítás nagyrészt biológiai úton megy végbe, ezért a reális oxigénszükségletet az 5 napos (20 *C és fénykizárásos) biológiai oxigénfogyasztás adja (BOI5). A BOI5 meghatározása idõigényes, ezért helyette a szerves kötésben lévõ összes szénatomszám (TOC) meghatározása terjedt el.
Szén-dioxid: a szén tökéletes égésének terméke, színtelen, gyengén savanykás ízû, nem éghetõ, könnyen cseppfolyósítható, megszilárdítható gáz. A vízben jól oldódik, azzal részben kémiailag szénsavvá egyesül. A levegõnek ill. az atmoszférának állandó komponense kb 0.034 %-ban. Zárt helyiségben ez jelentõsen megnövekedhet, mivel a kilélegzett levegõ kb. 4 %-ban tartalmaz szén-dioxidot. Szerves anyagok lassú és gyors égése során (alkoholos erjedés, rothadás) keletkezik. A természetben kötött állapotban a karbonátos kõzetekben, oldott állapotban a természetes vizekben ill. a hidroszférában található meg nagy mennyiségben (az óceánokban kb. 50-szer annyi szén-dioxid van oldott formában, mint a levegõben). A légkör szén-dioxid tartalmát a tengervízzel történõ reakciók tartják állandó értéken, az óceánok szén-dioxid felvétele azonban igen lassú, az üledékekben való raktározás nagy késéssel valósul meg. A légkörben az iparosítás kezdete (1860) óta erõsen növekszik koncentrációja, 275 ppm értékrõl a napjainkban mért 360 körüli értékre a fosszilis tüzelõanyagok égetése és az élõ biomassza tömegének csökkenése miatt (ENSz statisztikák szerint a nagyméretû iparosítás óta 1.4*1011 t szén-dioxid került a levegõbe; 1950-ben 1618 millió t, 1980-ban 5170 millió t, míg 1990-ben már mintegy 25160 millió tonna, mely utóbbinak kb. 20 %-át az USA bocsátotta ki, az EEC országok kibocsátása 3373 millió tonna volt, a volt Szovjetunió 3733 millió tonnát, Magyarország 150 millió tonnát bocsátott ki; az értékek rendre 18.3, 8.4, 15 ill. 15 tonna/fõ/év fajlagos kibocsátást adnak. A World Energy Council becslése szerint 2000-ben 25.1, 2010-ben 31.9 milliárd tonna lesz a kibocsátás). Ez az üvegházhatás egyik fõ okozója. Nem kifejezetten mérgezõ, de koncentrációjának növekedése a légkörben mégis egészségkárosodást okoz. Egyes országokban a munkahelyeken megengedett legnagyobb koncentráció 10000 mg/m3. A növények fotoszintézis révén szén-dioxidból építik fel szervezeteiket, a napfény sugárzó energiája és a zöld színanyagok (klorofill) segítségével. Az asszimiláció révén körfogása az oxigénéhez hasonló. (Megjegyzés: az asszimiláció révén a növények szervetlen anyagokból - szén-dioxid, ásványi anyagok, víz, növényi és állati eredetû tápanyagok - szervezetükbe beépülõ szerves anyagokat termelnek. Ezzel az elpusztult élõ állomány pótlódik ill. az állomány növekedik. Az ehhez szükséges energia lehet külsõ eredetû (autotróf szervezetek), vagy belsõ eredetû (heterotróf szervezetek). Az autotróf szervezetek energiaforrása a fény (fotoszintézsi), vagy oxidálható szervetlen enyagok oxidációja (kemoszintézis)).
A szén-dioxid koncentrációjának alakulása: iparosítás elõtt 275 ppm 1980 339 ppm 1990 354 ppm 2030 450 ppm(extrapoláció) 2050 600 ppm (extrapoláció: veszélyküszöb!).
A szén-dioxid képzõdés a termelt energiára vonatkoztatva: energiahordozó CO2, kg/kWh barnaszén 0.40 100 % feketeszén 0.33 nehéz fûtõolaj 0.28 könnyû fûtõolaj 0.26 PB gáz 0.23 földgáz 0.20 50 %
A füstgázban a legnagyobb CO2 koncentráció térfogatszázalékban: energiahordozó CO2, tf% földgáz 11.9 57 % fûtõolaj 16.1 szén 18.5 koksz 20.7 100 % (átlagosan a szén, a kõolaj és a földgáz szén-dioxid kibocsátásának aránya 2:1.5:1).
A H:C arány különféle energiahordozókban: antracit 1:2 kõolaj 2:1 (dekán) gáz 4:1 (metán) A H:C arány növelésével csökken a keletkezett szén-dioxid mennyisége (koncentrációja), tökéletesebb lesz az égés. Probléma: a keletkezõ vízmennyiség növekedése révén növekszik a füstgáz kondenzációs hõje, mely mûszaki megoldásokkal visszanyerhetõ (járulékos beruházás).
Szénhidrogének: a levegõbe került mennyiség mintegy 60 %-a ipari eredetû (termelés, szállítás, feldolgozás, felhasználás, tökéletlen égés során, könnyen illó termékek párolgása révén), 25-30 %-át a közlekedés bocsátja ki. A környezetszennyezés legsúlyosabb formája, bizonyos vegyületek (pl. sokgyûrûs, aromás szénhidrogének) rákos megbetegedések kockázatát jelentik az emberre, az élõvilág túlnyomó többségére káros hatásúak.
Szén-monoxid: színtelen, szagtalan, íztelen, éghetõ gáz, igen erõs vérméreg, a szén tökéletlen égésének terméke. Minden égési folyamatban keletkezik valamilyen mennyiségben,de fõ forrásai azok a folyamatok, ahol nagyobb a tökéletlen égés esélye, mint pl. belsõégésû motorokban és kisteljesítményû háztartási berendezésekben. A szén-monoxid termelés közel fele biológiai eredetû, különféle baktériumok (pl. Aerobacter, Bacillus, stb.) termelik. Aránya a talajlégkörben 3 % is lehet.
Szorpció: gáz, folyadék vagy szilárd anyag átvitele valamely más (gáz, folyadék vagy szilárd) halmazállapotú anyagba. Ezen belül az adszorpció gázok és folyadékok megkötése szilárd fázison, az abszorpció gázok megkötése (elnyeletése) folyadékfázisban.
Tenzidek: Felületaktív anyagok, tenzidek. Csökkentik az anyagok közötti felületi feszültséget, elõsegítik a nedvesedést és az emulgeálást (diszperz, azaz finom cseppekben szétosztott fázis létrejöttét egy másik, össszefüggõ közegben), így jó tisztítószerek, beható mosó- és habképzõ szerek.
Üvegházhatás: A légkörben elõforduló néhány gáz elnyeli a hosszúhullámú kisugárzás jó részét és ezzel üvegházhatást idéz elõ. Légkör nélkül a föld felszíne sugárzási egyensúlyban lenne, s hõmérséklete 255 K körül alakulna (-18 *C), holott a földfelszín globális hõmérséklete 288 K (+15 *C), vagyis az üvegházhatás 33 K hõmérsékletnövekedést okoz. E gázok átengedik a Nap rövidebb hullámhosszúságú sugárzását és visszatartják a földfelszín hosszabb hullámhosszúságú sugárzását, s az üvegházhatást ennek révén fejtik ki. A legfontosabb üvegház hatású gázok és hozzájárulásuk ehhez a hõmérséklet-növekedéshez az alábbi:
gáz hozzájárulás K-ben vízgõz 20.6 szén-dioxid 7.2 troposzférikus ózon 2.4 dinitrogén-oxid 1.4 metán 0.8 a többi gáz 0.6 Így tehát az üvegházhatásnak ez pozitív eredménye az életfeltételek szempontjából.
Az elmúlt években-évtizedekben jelentõsen megnõtt egyes üvegházhatású gázok mennyisége (koncentrációja) a légkörben, így növekszik a visszatartott kisugárzás mennyisége, mely a földfelszín felmelegedéséhez vezet, s felerõsödött az egész Földre kiterjedõ éghajlatváltozás kockázata. Legnagyobb mértékû változás szén-dioxid terén következett be: amíg mintegy 100 évvel ezelõtt évente kb. 20 millió tonna karbon került a légkörbe a szén, a kõolaj és a földgáz eltüzelése révén, ma ez 5-7 milliárd tonna/év érték körül van. Ennek következménye, hogy az iparosodás kezdete óta a légkörben a szén-dioxid koncentrációja kereken 25 %-kal nõtt (Hawaii-ban Mauna Loa szigetén mérve). Ennek eredményeként 2030-ra mintegy 1.8-2.2 *C hõmérsékletnövekedést prognosztizálnak, melynek összetevõi az okozók szerint:
gáz felmelegedés K-ben szén-dioxid 1.0 ózon 02-0.4 metán 0.3-0.4 dinitrogén-oxid 0.2 freonok 0.1-0.2
E hõmérsékletnövekedés hatására megolvadnának a sarkvidékek jégtakarói, mely a tengerek vízszintnövekedését idézi elõ, s ezzel jelentõs szárazföldi területek kerülhetnek víz alá.
A hamburgi Meteorológiai Max Planck intézet a világ egyik legnagyobb, a globális klímaváltozások modellezésére kifejlesztett számítógépével rendelkezik, s 95 %-os valószínûséggel becsülni tudja a földi klíma megváltozását. Kimutatták, hogy az ipari forradalom kezdete óta bekövetkezett 25 %-os szén-dioxid, valamint az egyéb üvegházhatású gázok koncentrációjának növekedése 0.5-1 *C hõmérséklet emelkedést okozott. Ez jól egyezik az 1880 óta kimutatott 0.7 *C emelkedéssel (Energiagazdálkodás, 37(5):222).
A következõ táblázat egyéb forrásokra támaszkodva adja meg az üvegházhatás elõidézésében résztvevõ komponensek hatását:
komponens légköri koncentrációjappm-ben felmelegedéshez való hozzájárulása %-ban 1860 elõtt 1980-ban 2030-ban 2000-ig 2050-ig szén-dioxid 275 339 450 44-50 51-66 metán 0.7 1.55 2.4 6-18 3-23 dinitrogén-oxid 0.28 0.3 0.4 3-6 6-9 freonok 0.0008 0.0015 0.006 35-39 20-23